Dunafutás 2023 - Kövess élőben!

06.06. - 09.

Fotó: Nagy László (@granjrpix)

“Minden tempó edzés...”

1978. decemberében születtem, Esztergomban. Már kisgyermekként is nagyon fontos volt számomra a mozgás, afféle örökmozgóként emlékszik rám a környezetem. Általános iskolásként kezdtem kajakozni, azonban egy közlekedési baleset során szerzett fejsérülés miatt az egyensúlyérzékem leromlása már nem tette lehetővé a versenykajak használatát. 

Ezt követően fordult az érdeklődésem a futás felé. A családom maximálisan támogatta az elképzeléseim, a sportolói pályafutásom. 20 évesen futottam le életem első maratonját, az ultrafutásba 2001-ben kóstoltam bele, a Szolnoki 24 órás versenyen. Nagyon megtetszett az ultrafutók világa, az ultrafutás filozófiája, így „ott ragadtam”. Azóta is számtalan hosszútávú versenyen vettem részt, a 6 napos futások történetében első magyarként nekem sikerült 800 km feletti távot teljesítenem 2017-ben.A bal alkarom születésem óta hiányzik, számomra nagyon fontos annak az értéknek a képviselete, hogy egy mozgássérült sportoló is élhet teljes életet és jeleskedhet a kiválasztott sportágban…

2014 és 2018 közt tagja voltam a Magyar Paralimpiai válogatottnak, illetve 2006-ban első mozgássérült sportolóként sikerült teljesítetem a görögországi Spartathlon 245 km-es távját.

Az utrafutó pályafutásom eddigi legnagyobb kihívása a saját magam által megálmodott Európai Kék Szalag Futás volt 2013-ban, amely során 42 nap alatt, 2680 km-t lefutva elérkeztem a Duna-deltától a Duna donaueschingeni forrásáig.

Ennek az expedíciónak a 10 éves évfordulója előtt tisztelegve szeretném teljesíteni a Duna Split expedíciót, amelynek keretén belül 3 nap alatt végigfutok a Duna magyarországi szakasza mentén Herceghalomtól Rajkáig (461 km).

RÓLAM ÍRTÁK

Rólam megjelent cikkek, fotók, írások a kezdetektől egészen mostanáig.

EGYESÜLETEM

Esztergomi Futóművek ASE

GALÉRIA

Fotók futásokról, versenyhelyszínekről, útvonalakról.

EREDMÉNYEIM

Minden jelentősebb eredményem az elmúlt évekből.

SZÁMOKBAN A FUTÁSAIMRÓL

0 +
KILÓMÉTER
0 +
TELJESÍTETT VERSENY
0
ÉV TAPASZTALAT

TÁMOGATÓIM

VERSENYNAPTÁRAM

Minden évkezdés első feladata megtervezni a következő versenyeket. Mi a legnagyobb kitűzött cél vagy verseny, hogyan, milyen köztes versenyeken át vezet az út a célig.